Way Back Into Life - 7. fejezet

Sziasztok!

Na, csak sikerül most már feltöltenem a fejezetet :) Nem is fűzök hozzá sok kommentárt, talán csak annyit, hogy Boldog Mikulást Nektek! :) Jó olvasást!

Puszi

-.-.-.-

7. Mert minden tettnek következményei vannak

Félálomban mászom ki az ágyból, majd indulok a fürdőszoba felé. Azt azonban még így is pillanatok alatt sikerül megállapítanom, hogy bátyám nincs a szobában. Nem csodálkoznék, ha egész éjjel nem is lett volna. Azok után, ami este történt, a helyében én nem kerülnék most elő egy ideig. Nem is tudom, miért nem gondolkozott korábban… Hiszen ezek után már nem csak róla van szó ebben a történetben. Én is belekeveredtem. Még akkor is, ha legszívesebben megfeledkeznék mindenről, amit megtudtam.

Még mindig alig hiszem el, hogy volt képe szemrehányást tenni éppen Ramosnak…! Elképesztő. Az évek alatt sok mindennek gondoltam már Galenot, vannak hibái, de ilyen álszent még soha az életben nem volt. Nem értem, mi változott.

Ahogy felnézek, a mosdókagyló felett lógó tükörből egy nyúzott arcú, harmincas évei elején járó nő néz vissza rám. Ami már csak azért sem hangzik jól, mert még csak huszonkettő leszek. Az elmúlt napok és hónapok eseményei a szemem alatti lila karikákban hagytak nyomot rajtam. Fáradt vagyok, és nem tudom, kiről mit gondoljak. Arról pedig végképp fogalmam sincs, mit kéne most tennem.

Megmosom az arcom, remélve, a hideg víz segíteni fog, hogy tisztábban lássak. De bárhogy próbálkozom, agyamban ugyanazok a kérdések és gondolatok jelennek meg újra és újra.

Mikor leülök a laptop elé, kiderül, hogy Galeno is csak nemrég mehetett el. A monitoron ugyanis az egyik internetes újság néhány órával korábbi cikke van megnyitva. Furcsa. Nem szokták érdekelni a pletykák. Ha ez mégis felkeltette a figyelmét, lehet benne valami. A címet olvasva pedig engem is egyre jobban kezd foglalkoztatni a dolog.

Újabb botrány Sergio Ramos körül

Azonnal továbbolvasom. Vagyis csak olvasnám… Szemem megakad egy a cikk közepén elhelyezett képen. Galeno és Sergio is szerepel rajta. Meg egy jobb egyenes a bátyám részéről. És mérhetetlen düh az arcán. Soha nem láttam még ilyen idegesnek. A legjobban mégis az foglalkoztat, hogy nem tudom, a kép Lara látogatása előtt vagy után készülhetett. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a bátyám értem vagy Sergio barátnőjéért húzott be a világ egyik leghíresebb hátvédjének.

Nem is nézem tovább, az újságírók úgysem tudnak semmit. Fogalmuk sincsen rólam, a családomról vagy a Seséhez fűződő kapcsolatunkról. Csak találgatnak, ahhoz pedig nekem sincs szükségem az ő segítségükre.

Hirtelen döntök. Muszáj beszélnem valamelyikükkel. Ám mivel arról még mindig nincs tudomásom, Gale merre lehet, azonnal a szomszéd szobába sietek. Nem érdekel, hogy még mindig az alvós szerelésemben vagyok, a hajam kócos, és úgy nézek ki, mint akit megtéptek. És azt is hiába fogadtam meg, hogy az ott lakókra még csak rá sem nézek az EB ideje alatt. Válaszokat kell kapnom.

Fernando kába tekintete ajtónyitáskor arra enged következtetni, hogy most ébresztettem fel a kopogásommal. Nem tűnik igazán boldognak. Sosem viselte jól a kevés alvást. Igazából bármilyen korán képes volt felkelni, ha előtte alhatott nyolc-kilenc órát.

Ha nem lennék ilyen iszonyú ideges, talán megmosolyogtatna a tény, hogy valami sosem változik. Nando nyúzott arca ébredés után. De nem vagyok vicces kedvemben, így egy mogorva helló után besietek Sergio lakrészébe. A védő álmosan nyitogatja szemeit, és – bár borzasztóan haragszom rá – be kell vallanom, elég aranyosan csinálja. De nem kerüli el a figyelmemet az arcán éktelenkedő lila, duzzadt folt, és a nyilvánvalóan betört orra sem. Galeno ezúttal tényleg nem kímélte.

Bátyám sosem volt az az agresszív típus. Már a gimiben sem tartozott azok közé a srácok közé, akik ököllel rendezték le a problémáikat. Sőt, Galeno leginkább sehogy sem rendezte a problémáit. Inkább csak messziről elkerülte őket. Nem beszélt róluk, úgy csinált, mintha nem léteznének, és egy idő után, talán már ő maga is elhitte, hogy nincs semmi baj. Ezzel az elmélettel csak egy a gond: a problémák nem oldódnak meg maguktól. Soha.

- Miért vagy itt, Kiscsillag? – sikerül végre Ramosnak teljesen felébrednie, és rájönnie, hogy nem egyedül van a szobában.

Bosszant, hogy így hív. Folyton csak azt juttatja eszembe, hogy megint elhittem, hogy barátok lehetünk, pedig csupán egyetlen dologra kellettem neki… Csakhogy ezúttal nem egy tizenhat éves, szerelmes kislánnyal áll szemben. Ezúttal nem fogom hagyni, hogy padlóra küldjön.

- Mi történt tegnap? – térek egyből a lényegre, talán kicsit indulatosabban, mint kellene. –  Teli van veletek az internet! Miért ütött meg Galeno? – Sokkal inkább számonkérésnek hangzik, mint érdeklődésnek. Azt hiszem, inkább annak is szánom. – Sosem bírt téged, de ilyen dühösnek én még az életben nem láttam. Mégis mi a fenét mondtál neki?

- Elmondtam neki, hogy megcsókoltalak – ül fel Sergio az ágyon.

Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Jó, ez nem igaz. Csak nem értem, miért tett ilyet. Gondolhatta volna, hogy ezt a választ kapja majd…

- Miért? – kérdezem végül már lényegesen halkabban.

Nando jön be a szobába, így nem kapok választ. Pedig a fájdalom, amit Sergio szemében láttam megcsillanni, biztosan nem csak összezúzott arcának szól. Van valami a tekintetében. És nekem meg kell fejtenem, mit jelent.

- Lara, Galen kint vár – szól unokabátyám. Hangja csupán egy fokkal hangzik éberebbnek, mint mikor néhány perce, érdekezésemkor morogva köszöntött.

Igazából meglep, hogy bátyám engem keres. Nem hittem volna, hogy a vonatunk indulásáig még találkozunk. Arra pedig főleg nem számítottam, hogy éppen Sergiohoz jön majd utánam.

Tudom, hogy egy borzasztóan kellemetlen beszélgetés vár rám, így egy hatalmas sóhaj és egy Sesének odavetett „Még nem fejeztük be” után csatlakozom Galenohoz a folyosón.

- Elmondtad neki? – kérdezi azonnal. Csak ekkor jövök rá. Nem akart ő semmit megbeszélni velem, esze ágában sem volt magyarázkodni. Egyszerűen félt, hogy lebuktatom.

- Ennyi? Komolyan ennyi a hozzáfűzni valód? – Ezt nem hiszem el…

Dühös vagyok. Elképesztően dühös, de nem akarok még több pletykát biztosítani a firkászoknak, így nem állok neki a folyosón kiabálni. Nem szólok semmit, besietek a szobánkba. Nem kell hátranéznem, tudom, hogy Gale jön utánam. Ismer. Pontosan tudja, hogy még nem robbant a bomba, de már nem állok messze tőle.

- Nézd, Lara, én sajnálom, de… – kezdene magyarázkodni, ahogy becsukódik mögötte az ajtó, de nem érdekel. Nem akarom hallani, hogy mi a vége ennek a mondatnak.

- Mégis minek nézel te engem? – kiabálok. – Azok után, amit értem tettél, te tényleg azt hiszed, hogy első dolgom volt ma reggel mindent elmondani Ramosnak? Gondolod, hogy képes lennék ártani neked? – Fáj, hogy ezt gondolta rólam. Tudnia kellene, hogy bármit megtennék érte. Sokkal előbb tenném tönkre magam vagy a barátságomat Sergioval, mint a tulajdon bátyámat. Na, persze, milyen barátságról is beszélek?

- Húgi, én…

- Tudom, sajnálod – fejezem be helyette a mondatot. Nem kell mondania. Csupán egyetlen kérdésem van. – Miért?

- Miért sajnálom? – kérdez vissza, mintha nem értené. Pedig biztos vagyok benne, hogy tudja, miről van szó.

- Miért tetted? Miért éppen Lara? Így akartál bosszút állni Sergion? Ez lett volna a te gyerekes bosszúd? – Gúnyos vagyok. Tudom. De csak ez jár a fejemben. Hiszen nem létezik, hogy éppen Galeno nem ismerte fel Lara Álvarezt. Annyit készül a meccsekre, olyan naprakész a csapat minden egyes tagjából, hogy képtelenség, hogy a barátnőikről nem tud semmit. Tisztában volt vele, hogy Lara Ramos barátnője. Ebben egészen biztos vagyok.

- Úristen, Lara, dehogyis! – Őszintén tűnik a felháborodása. De hetek óta hazudik nekem. Már fogalmam sincs róla, hogy mikor mond igazat, és mikor nem.

- Akkor miért? Nem lehet véletlen. Évek óta haragszol Sesére. Évek óta, Gale.

- Igazad van. Talán… – Az a hatalmas sóhaj elárulja. Tudom, hogy igazam van. Ő is tudja, hogy igazam van. – Talán először tényleg csak Ramos barátnőjét láttam benne.

- Szereted őt? Szerelmes vagy belé? – kérdezek rá hirtelen.

- Én… – lepődik meg. Hirtelen azt sem tudja, mit feleljen. – Nem. Nem tudom.

Figyelmen kívül hagyom, hogy Galen egyáltalán nem adott konkrét választ. Valószínűleg ha nem lennék mérges bátyámra, észrevenném, milyen zavart. Fel kellene tűnnie, hogy Lara fontosabb neki, mint azt először gondoltam. De most csak Sesén jár az eszem. Egyáltalán nem tetszik, hogy hazudnom kell neki. Még azok után sem, ami tegnap történt.

- Sergio viszont az. Szereti ezt a lányt. Akár megérdemli, akár nem, szereti – hangsúlyozom ki ezt a szót. Nem hittem volna, hogy egyszer még emellett fogok érvelni.

- Akkor mégis miért veled csókolózott tegnap este? – kérdez vissza Galeno. És be kell vallanom, ez a kérdés engem is foglalkoztat.

Erre nincs válaszom. Azt hiszem, erre egyáltalán nem is létezik jó válasz.

Agyam szinte azonnal visszaugrik arra a néhány másodpercre, mikor a spanyol védő ajkai az enyémhez értek. Szívem akkorát dobbant, hogy abban a pillanatban biztosra vettem, még méterekkel arrébb is hallották. Nem gondolkoztam. És ezt képzeletem csúnya játékkal bosszulta meg. Tudtam, hogy Ramos van ott velem, én mégis Nick csókjának ízért éreztem a számon. Esküszöm, éreztem őt. És ahogy eltávolodott… Annyira fájt! Kinyitottam a szemem, és nem volt sehol. Csak Sergio és én voltunk. Sergio, én és a fájdalom a szívemben.

- Miért én? – suttogtam. Pedig a kérdés nem Ramosnak szólt. Egyáltalán senkinek sem szólt. Azt akartam, hogy a világ hallja. Választ akartam kapni. Mert nem volt értelme.

- Sajnálom. – Hallottam Sese hangjában mindent. Bűntudat, félelem, csalódottság.

És én dühös lettem. Dühös, amiért Nick meghalt, pedig ő volt a legjobb ember, akit ismertem, Sergio viszont itt lehet. Egyszerűen igazságtalan. Istenem, olyan rohadt igazságtalan…!

- Beszélj Larával! – álltam fel a padról. Csupán pillanatok választottak el a sírástól. – És ezúttal ne játssz velem! – szóltam még hátra, majd egész egyszerűen elsétáltam.

Telefoncsörgés ránt vissza a valóságba. Galeno kotorászni kezd a zsebében, én pedig csak ekkor veszem észre, hogy arcom könnyeimtől nedves. Nem akarom folytatni ezt a beszélgetést. Igaz, a következőt elkezdeni sem akarom. De muszáj. Bátyám hadonászik, hogy maradjak, de nem figyelek rá. Visszasietek Nando és Sergio szobájába.

Ezúttal a védő nyit ajtót. Nem érdekel, hogy Fernando ott áll a háta mögött, tudom, hogy előbb-utóbb úgyis elolvasna egy cikket a tegnap este történtekről.

- Miért mondtad el neki? – kérdezem meg újra. Nem lépek be a szobába, nem tervezek sokáig maradni. Még egy emberrel beszélnem kell, mielőtt elindulunk Varsóba.

- Nem azt mondtad, hogy ne játsszak veled, hanem, hogy ezúttal ne játsszak. Hát nem akarok játszani. Segíteni akarok, Lara. – Furcsán hangzik a szájából a nevem. A legritkább esetben hív csak így. Csakis akkor, ha valami komoly dologról beszél. – Látni akarom azt a mosolyt az arcodon, amiben beleszerettem hét évvel ezelőtt.

Nem tudok megszólalni. Bámulom Sergio arcát, keresek valamit. Valamit, ami elárulja, hogy csak viccelt, nem gondolta komolyan. De semmit nem találok.

- Miért… – kezdenék bele egy újabb kérdésbe, de nem hagyja, hogy befejezzem. Tudja, hogy végződne.

- Mert én vagyok Sergio Ramos. – Nevetséges válasznak hangzik. Én mégsem nevetek. Még csak el sem mosolyodom. Mert tudom, hogy ebben a mondatban Sese minden gondolata és érzése benne van. Ugyanazt a fájdalmat látom a szemében, mint korábban. – És tizenkilenc évesen azt gondoltam, hogy ha én vagyok Sergio Ramos, a spanyol válogatott hátvédje, akkor az emberek elvárják tőlem, hogy csajozzak és bulizzak. Hogy legyek valamilyen. Csak nem vettem észre, hogy annyira próbálok Sergio Ramos lenni, hogy közben valahol félúton elveszítem önmagam.

Tényleg ostobán hangzik. De értem, mit mond. És megértem.

- Lara piszok szerencsés – mosolyodok el a mai napon először.

- Ez még nem az a mosoly, Kiscsillag – jegyzi meg Sergio, és egy egészen természetesnek ható mozdulattal magához ránt, én pedig elveszek az ölelésében.

A csapat edzésen van, én a társalgóban olvasok, bátyám pedig pakol. Vagy dolgozik. Vagy olvas. Fogalmam sincs. Reggel óta nem igazán szóltunk egymáshoz. Nem tudom, mit mondhatnék még. Tudja, hogy ő a legfontosabb ember az életemben. Tudja, hogy hazudnék érte. És tudja azt is, hogy egyáltalán nem tetszik, ami csinál. Csalódtam benne.

Kettőnk közül mindig én voltam a felelőtlen, a meggondolatlan és a vakmerő. Fejest ugrottam minden hülyeségbe, ami csak szembejött. Galeno viszont mindig ezerszer átgondolta minden döntését, és mindig ő volt az, akibe kapaszkodhattam, ha úgy éreztem, hogy elesnék. Legalábbis rendes kishúgként szerettem azt hinni, hogy így van…

- Lara! – hallok meg egy félénk, bátortalan hangot, mire felnézek könyvemből. – Beszélhetünk?

Elhúzom a számat. Ez a beszélgetés egyáltalán nem szerepelt a mai terveim között.

- Ülj le – morgom halkan, talán remélve, nem hallotta. De nincs szerencsém, Lara kihúzza a szemközti széket, és helyet foglal.

- Tudom, hogy mit gondolsz most rólam… – kezd magyarázkodni a lány.

- Fogalmad sincs, mit gondolok rólad – szólok közbe. – Elszúrtad. Sese nem tökéletes. De ezt nem érdemelte meg. Ahogyan azt sem, hogy a képébe hazudjak miattatok.

- Én tényleg szerettem Sergiot – sírja el magát Lara. Nem tudom sajnálni. Ezúttal nem. – Meg kell értened! Annyira mások vagyunk. Sosincs egymásra időnk, az újságok meg szétcincálják azt is, ha csak csúnyán nézek rá. Így nem lehet élni.

- Megcsaltad a bátyámmal – szűröm a szavakat fogaim között. Dühös vagyok. Jóval dühösebb, mint kellene. Nem értem, hogy tehet ilyet bárki. Nem értem, mert én bármit megtennék, hogy azzal lehessek, akit szeretek. Bármit, esküszöm.

- Én csak… – Nem hagyom, hogy befejezze. Egyáltalán nem érdekel a mondat vége. Ő csak… Na, persze.

Haragszom Larára, mert eldobja magától a szerelmet egy kaland kedvéért, és még azt várja, hogy megértsem. Hát nem megy…

- Lara, a döntéseink következményekkel járnak. Csak vállald végre a felelősséget – állok fel, és hagyom ott a lányt.

Nem tudok vele beszélni, Galenoval sem tudok. Egyszerűen nem értem. Semmit nem értek.

Fogalmam sincs, mi lesz ezután. Abban biztos vagyok, hogy egyikünk sem fogja megköszönni, ami Sergiotól kapunk, ha megtudja az igazat. Következmények. Erről beszéltem az előbb. Nem ámítom magam, tudom, hogy azzal, ha hazudok a bátyámért, lehet, hogy újra elszúrom azt a furcsa kapcsolatot, ami köztem és Sese között van. De Gale volt az, aki visszarántott a szakadékból. Az életemet köszönhetem neki, és ezt, ha örökké törlesztek, sem fogom tudni eléggé meghálálni. Elképzelni sem tudom, mit állt ki értem, hogy milyen érzés lehetett, mikor legalább ezredszer üvöltöttem a képébe, hogy hagyjon békén, nem vagyok kíváncsi rá, utálom, hogy itt kell lennem és meg akarok halni. Nap, mint nap azt mondtam neki, hogy nincs miért élnem. Hogy gyűlölöm őt, amiért nem hagy elmenni.

És a legborzasztóbb, hogy én komolyan gondoltam…